Nagy nehézségek és lustaságok közepette végre eljutottam ide, hogy elkészüljön az első ,vagyis a második poszt a sürgősségi kalandok után. Ez is orvosi történet, valahogy különös képességem van ahhoz, hogy mindig ott égjek be.
Történt ez évekkel ezelőtt, amikor pedagógiai asszisztensként dolgoztam egy általános iskolában. (a tudományos megnevezés senkit ne ijesszen meg napközis tanárnéni voltam 😀 ) Miután felvettek kötelező jelleggel el kellett mennem orvosi vizsgálatra az erre kijelölt objektumba, ami kapcsolatban állt természetesen az intézménnyel. Ködös hideg reggel volt, elaludtam ami rám nem jellemző, mert mindig időben ébredek, hogy a reggeli kávé rituálémhoz legyen idő. Ez annyit jelent, hogy elkészítem az éjsötét mennyei mannát, rágyújtok egy cigire (tudom undorító szokás évente legalább 3x leteszem egy hétre… ) és 15 percen keresztül bambulok. Nos ezen a reggelen nem volt erre időm, később meg is lett az eredménye… Gyorsan felhörpintettem a kávémat és már indultam is. Megérkeztünk és természetesen a magyar egészségügyhez híven várni kellett. Üresnek és álmosnak éreztem magam, mert csak egy kávét ittam, és közben azon gondolkodtam, védőoltást kellene kérnem mert mi van ha valamelyik gyerek megharap?! Vagy netalán leköp, mert a napközis gyakorlatom alatt bizony szép számmal láttam köpködő első osztályos gyerekeket, a kobra hozzájuk képest kispályás. És itt vagyok én aki még visszaköpni sem tudna még ha lehetne akkor sem, mert nem tudok. De tudjuk, a mai iskolásokat bizony hímes tojásként kell kezelni akkor is ha a tanító néni 45 perc után idegösszeomlással távozik a tanteremből. Ahogy elkalandoztak a gondolataim, szólítottak. Elvégezték a “vizsgálatokat” majd leültem a dokival szemben aki épp kitöltötte az alkalmassági papíromat (mehetek közösségbe, nem vagyok veszett, nem harapom meg a lurkókat) megkérdezte hogy van-e allergiám. Itt azért erősen elgondolkodtam azon, hogy év végére biztosan a gyerekekre leszek allergiás, de ezt még most nem mondhatom.
Igen van!
Sorolja kérem!
Dió, mogyoró, textilöblítő, pénisz…
A másodperc töredéke alatt ismételtem el kétszer is jó hangosan: PENÉSZ, PENÉSZ!!!!!!
De ez már menthetetlen volt porrá égettem magam, persze mindenki próbált, nem a képembe röhögni, de ahogy nekem nem sikerült visszatartani a nevetést, úgy nekik sem.
Talán mégiscsak jobb lett volna ha azt mondom a gyerekekre vagyok allergiás.
Na ebből mit hámozna ki Freud bácsi 😀